Mindkét elsődleges szárny további három első szárnyból áll. Az alakjuk olyan, mint egy szitakötőé, és ugyanúgy kipréselik a benne lévő gyantát egy hajlékony hártya ereibe, amelyet szétnyitnak, majd megszárítják a napon, így lesz szilárd és átlátszó a hártya. Ez vedléskor kicserélődik. A hártyák segítségével képesek emelkedni vagy irányt váltani. Felépítésük erőteljes, szárnyvégeiket képesek befelé hajlítani, hogy elkerüljék a fák ágait vagy más akadályokat.
A banshee kiálló, mély, repüléshez alkalmazkodott törzzsel rendelkezik, amely a mellkastól az első szárnyakig tart. A törzs stabilizátorként, köszönve a súlyának, és horgonyként, megengedve a repülőizmoknak, hogy további emelőerőt termeljenek, is funkcionál.
A kisebb hátsó szárnyak, vagy más néven vízszintes stabilizátorok, kettős szerepet játszanak a repülésben. A nyugodt röpténél, amelyek nem igényelnek nagy energiamennyiséget, az elsődleges szárnyakkal hajtják magukat, és mellé faroklapátként használják "stabilizátoraikat", melyekkel a magasságot szabályozzák. Ha mégis nagyobb magasságra lenne szükség, például felszálláskor és mászáskor vagy ha éppen menekülnek egy légi ragadozó, a leonopteryx elől, a stabilizátorok további szárnyakká válnak, csapkodnak velük, így eredményezve nagyobb előrehaladást. A stabilizátorok alkalmasak egyenlő és kiegyenlítetlen működésre egyaránt. Vagyis ennek eredménye az emelkedő és gördülő irányzék hasonlóan a 21. századi vadászrepülőgéphez. A stabilizátorok valószínűleg a lábak maradványai - annak következményei, hogy életük nagy részét levegőben töltik - a hátsó végtagok átfejlődtek egy sokkal hasznosabb szerepre.
A kormányszárny a banshee alsóálkapcsa alatt, és a tollszerű legyező a farokvégen még jobban megkönnyíti a fordulatokat. A banshee a manőverezés mestere, zuhanórepülésben elérheti a 260 km/órás sebességet.