Két hódító nemzet pusztító háborújával kezdődött. Syragonia országának északi népei, emberek, tündérek és farkasok maroknyi serege dicsőséges győzelmek sorozatát aratta a Thyragor Birodalom felett. Még Thyragor császárának, Rägardurnak rettenthetetlen mágusai, tűzokádó sárkányai és sárkánylovasai sem fékezhették meg a hős syragon hadakat.
Syragonia ura, Kyrgos király győzelemre vezette népeit a virágzó Meyradur tartomány minden városában, birodalmába olvasztva annak gazdag földjeit, falvait s városait. Rägardur két év elteltével megelégelte sorozatos vereségeit, Syragonia katonáit pedig Awalop félreeső városához csalta. Kyrgos király már igen közel járt a város felé seregével, mikor letáboroztak, majd korán merültek álomba mindannyian, hogy másnap hajnalban táborbontás után meginduljanak Awalop felé, s megvívják döntő ütközetüket Rägardur hadaival.
Mire eljött a hajnal, a tündérek és farkasok serege rejtélyes módon magára hagyta Kyrgost alig néhány száz emberi harcossal s azoknak tábornokával, Argorral. Az a néhány katona is kétségbeesett, reményvesztett, régen megtört, háborútól régen gyötört. Kyrgos mégis bízott a győzelemben, akárcsak Argor tábornokban, régi jó barátjában, egyben legkiválóbb tisztjében.
Argor tábornok kellőképp bátor, kellőképp ravasz, kellőképp erélyes jellemnek bizonyult, ha arra volt szükség éppen, de ha hirtelen tört rá a harag, akkor menekülhetett, ki merre látott. Családja nem volt, napjait magányosan élte középkorú férfiként is, csak a munkájával foglalkozott. Arcán megjelent már egy-két ránc, sebhelyeit ott dús fekete körszakálla takarta, hajának néhány fekete szála megőszült már, de kék szemeiből még nem veszett ki az a ravasz elszántság, mi mindig, mi a háború kezdetén is jellemezte Argort.
Awalopnál azonban még az ő tehetsége és bátorsága sem volt elég, hogy Syragonia vereségét elkerüljék. Kyrgos minden figyelmeztetés ellenére megütközött Rägardur császár sokkalta nagyobb és jobban felszerelt seregeivel. Argor tábornok rémálmai is azt súgták az előző éjjelen, hogy badarság volna harcba szállni, de mindez hiába. Kyrgos odaveszett, akárcsak a kicsiny sereg, mely egészen idáig követte őt. Egyedül Argor maradt életben, hogy hírül vigye Stördhem városába, (egyben Syragonia fővárosába): a király halott, Rägardur császár saját sárkányának vérébe fojtotta őt.
Stördhem aligha volt több egy nagyobb falunál. Épületeit – még a királyi erődöt is – fából építették immár több évtizede. Syragoniát javarészt sivatag alkotta, de Stördhem egy oázis környékén épült, ahonnan csupán kétnapi járásra volt az északi tengerpart, Syragonia egyetlen tengerpartja. A város utcáit szebbnél szebb asszonyai járták mind az emberi, mind a tündérek nemzetségébe tartozó lakosoknak. Gyakran megesett, hogy ember és tündér egybekelt, hiszen az ősi szokások szerint áldott minden oly gyermek, ki ember s tündér szerelméből születik, s nagy dolgokra hivatott, olykor nagyobbra, mint a fajtiszta gyermekek.
Talán ez az oka, hogy Kyrgos is egy tündérlányt vett feleségül, Feryérát, a tündérek királynőjét, noha gyermek nászukból nem született. Argor tábornok még csak bele se mert gondolni, micsoda fájdalom lesz majd úrrá a királynén, ha megtudja, férjura mily szörnyű véget ért, bár tán jobb volna minél kevesebb részletbe bocsátkozni, midőn majd Kyrgos haláláról számol be az özvegynek.
Míg Argor a királyi erődbe tartott, ott már javában dúlt a vita egy középkorú, aranyhajú asszony, Feryéra, egy ifjú, vörös hajú leány, illetve egy ízléstelenül díszes nemesi ruhába öltözött, középkorú férfi között. Legutóbbi Kheirandor volt, Kyrgos unokaöccse, a syragon trón jogos örököse, míg az ifjú leány az ő szerény jegyese, Dagenis.
– Kyrgos hónapok óta háborúzik már nyugaton – jegyezte meg Kheirandor. – Nem szokott ily soká csatázni odaát. Rosszat sejtek.
– Kiváló harcos és hadvezér. Biztosan hazatér még – felelte Feryéra, magát próbálván nyugtatgatni mondandójával.
– Nem bízol nagybátyádban, uram? – tekintett Kheirandorra Dagenis.
– Hogyne bíznék, de nézzünk szembe a tényekkel! Thyragor seregeivel szemben még Argor tábornok furfangjai sem elegek. Rettenetes sárkányok, hatalmas mágusok, démonok szolgálják Rägardurt, méghozzá nem is kevesen – szólt a férfi.
– Rettenetes sárkányok? Ugyan! Azok nem igaz sárkányok, azok csupán Rägardur rabszolgái, kik kénytelenek az ő kegyére hagyatkozni – felelte a lány.
– Miket beszélsz, asszony?! Szeretni gyilkos, tolvaj fenevadakat éppoly hatalmas bűn, mintha Rägardur ajkait csókolnád az én ajkaim helyett – mondta Kheirandor.
– Kheirandor, ez undorító! – felelte Dagenis.
– Ahogy a sárkányokat imádni, az is – fordult ekkor Feryéra felé a férfi.
A tündérek úrnője kérdőn tekintett Kheirandorra.
– A trónjára fáj a fogad, igaz? – kérdezte aztán.
– Szerettem nagybátyámat. Miért is óhajtanám halálát? – szólt Kheirandor.
– Dehogy szeretted! Hány ezerszer kérte, hogy ne üsd szegény Dagenist, de te nem hallgattál rá, csak szemen köpted, s továbbálltál, majd ugyanúgy verted tovább e szegény leányt, kiben annyi szív lakozik, hogy száz gyermeké sem volna elég ellensúlyozni azt – bökött Dagenisre a királyné.
– Ugyan, úrnőm, semmi szükség... – kezdte volna a lány.
– De! Nagyon is szükség van rá. Milyen férj lesz az, ki nejét ököllel veri?! – bosszankodott Feryéra.
– Letépem a szárnyaidat, tündérek szajhája! – ordította Kheirandor, majd megragadta az ijedt Feryérát, s a földhöz vágta.
A tündérek úrnője rémülten sikoltott fel, akárcsak Dagenis, ki félve kapott ajkaihoz két kezével.
– Kheirandor, Eirya szerelmére, mit művelsz?! – szólalt meg a lány.
– Némi tiszteletet vívok ki magamnak éppen, asszony. Ha jót akarsz, ebbe nem szólsz bele – felelte Kheirandor.
– Ha Kyrgos itt volna, meghunyászkodnál gyáván – szólt Feryéra.
– Vagy elhallgatsz magad, vagy... – kezdte volna Kheirandor, ám ekkor nyikorogni kezdett a terem ajtaja.
A férfiben megfagyott a vér. Attól tartott, hogy tán Kyrgos jött haza. Ha meglátja, mit művelt a királynéval, akkor Kheirandort biztosan tömlöcbe záratja legalább egy évre.
– Mi folyik itt?! – szólalt meg egy érces hang, melyhez egy körszakállas arc, két kék szem és rövid fekete haj párosult.
– Argor tábornok? Hol a nagybátyám, hol a sereg többi tisztje? – kérdezte Kheirandor.
– Mindent elmondok, felség – hajtott fejet Argor.
– Felség? – érdeklődte Feryéra, midőn felkelt a koszos padlózatról.
Dagenis és Kheirandor azonban egyből megértették, s egyre világosabbá vált a dolog, ahogy Argor elmesélte, mi is történt a csatatéren. 
– Odaveszett...mind? – kérdezte Kheirandor, mikor a tábornok a történet végére ért.
– Csak engem kíméltek meg, hogy hírvivő legyek, uram, de szégyenben maradok gyávaságomért, úgy vélem – felelte Argor.
– Helyesen véli, tábornok. Ezennel száműzöm Syragoniából Meyradur tartományba – szólalt meg az újdonsült király.
– Kheirandor, kérlek, ne! – ragadta meg jegyesének karját Dagenis.
– Eressz, asszony! Inkább tedd hasznossá magad, és segíts Argornak pakolni, ahogyan te is, tündérek szajhája! – ordította Kheirandor, lerázva magáról Dagenist, majd Feryérára bökve.
Syragonia királyai gyakorta tartották a tróntermük mellett legjobb tisztjeiket egy irodában. Argor is egy ilyen irodában tartózkodott, midőn a fővárost vigyázta. Volt is ott holmija bőven még most is, melyeket a hadjárat idejére hagyott hátra. Most Dagenis és Feryéra kíséretében lépett be az irodába összeszorult szívvel.
Argor fejcsóválva tekintett asztalára. Nem vonakodott követni Kheirandor parancsát. Szégyenben maradt, amiért elmenekült, igen, tudta, hogy badarság volt elhagyni a csatateret, nem syragonhoz méltó cselekedet az. 
– Tábornok úr, kérem, el tudná mondani, hogy hogyan...hogyan halt meg az én Kyrgosom? – kérdezte könnyek között Feryéra, akaratlanul is kihúzva Argort heves lelki vívódásának gödréből.
A tábornok ekkor mélyen a tündér smaragdzöld szemeibe nézett, majd azon tűnődött, vajon jobb volna-e az igazság lándzsájával átdöfni szívét, vagy a hazugság kegyes szavainak ölelésével szólni őhozzá. Végül utóbbi mellett döntött.
– Gyors véget ért, nem szenvedett, és vallom, hogy hősként halt meg – mondta Argor, mire Feryéra a vállára hajtotta fejét.
– Én...köszönöm...bocsásson meg, Argor, én... – lépett el aztán a tábornok mellől.
– Semmi baj. Jöjjön csak, jöjjön ide! – tárta ki karjait a tábornok.
A tündér azok közé borult, mire Argor gyöngéden s vigasztalón ölelte át őt. A tábornok Awalopnál szeretett királyát vesztette el, de Feryéra számára a világ volt Kyrgos, ezt egyetlen syragon hazafi sem tagadhatta, s a királyné most e világ pusztulásának hírét hallotta Argortól.
– Sajnálom, úrnőm, sajnálom, de nem tudtam megmenteni – sóhajtott fel keserűen a tábornok.
– Fogadja az én részvétemet is, úrnőm! – tette hozzá Dagenis.
– Igen, én...én...köszönöm – fejtette ki magát gyöngéden a tábornok karjai közül a tündérek úrnője. – A legkevesebb, mit...önért tehetek, hogy segítek pakolni – tette hozzá halkan, Argor felé fordulva.
– Nem hölgyeknek való feladat az. Különben is meglehetősen sok nehéz holmim van – felelte Argor, majd hozott egy zsákot, és pakolni kezdett.
Mindenféle fontosabb iratot, néhány nyílvesszőt, egy íjat, illetve egy kardot pakolt el, másra aligha tartott igényt. Hamar eltett minden szükséges holmit, s már-már indulni készült volna, amikor Feryéra megállította hirtelen.
– Várjon! A férjuram a lelkemre kötötte, hogy ha bármi történik vele, ezeket – ragadott meg egy könyvet, melynek borítóján egy aranysárkány díszelgett, illetve egy fekete tojást, melyen kék pöttyök díszelegtek. – adjam át önnek.
– Mi ez? – vizslatta a tojást a tábornok. – Sárkánytojás talán? – kérdezte, de Feryéra elcsitította.
A tündérek úrnője azonnal az ajkaihoz emelte ujját, majd halkan pisszegett.
– Ne oly hangosan, tábornok úr! Kheirandor nem tudhatja meg. A tojás falai közt Radyria gyermeke várja világra jöttét.
– Rad...ki?
– Rägardur sárkánya, Radyria a gyermek anyja, de többet nem mondhatok.
– Úrnőm, ez...
– Csendet, tábornok úr! Csak tegye el jól a tojást, és nagyon vigyázzon rá!
– Egy sárkányra?! Hiszen...
– Dagenis igazat beszélt róluk. Thyragor sárkányai a fenevadak, de azok csupán rabszolgák, nem úgy, mint ez a kis teremtés itt. Bíznia kell benne, bíznia kell a végsőkig, ugyanis csak a kicsi, az ön bizalma és az ön éles elméje mentheti majd meg nemzetünket saját megtébolyult uralkodójától, Kheirandortól.
– Jól van, jól van. Ma éjjel útra kelek. Minden jót, úrnőm! – tette el a tojást, illetve a könyvet Argor, közben azon tűnődve, hogy mit is akarhatott ezekkel Feryéra vagy éppen Kyrgos, noha arra nem hagyott magának sok időt.
Az erődöt még a déli időkben hagyta el, elköszönve Feryérától és Dagenistől egyaránt. Az irodában nem botlott bele más tábornokokba, bár meglehetősen szerencsésnek tartotta magát, hogy így történt, ugyanis most képtelen lett volna szembenézni azokkal a tisztekkel, akiknek hajdan ő kötötte a lelkére, hogy sose futamodjanak meg csatából.
Már dél körül járt az idő, s Argor éppen a legközelebbi istálló felé vette az irányt, amikor arra lett figyelmes, hogy a közelben hatalmas tömeg gyűlt össze. Egy emelvényt álltak körül, melyen az új király, Kheirandor szónokolt, kit már aznap meg is koronáztak. A tábornok ugyan nem közölt semmit az új királlyal a tündérek és farkasok árulását illetően, mégis Kheirandor fülébe jutott valahogy a cserbenhagyás minden apró részlete.
A tábornok a síri csöndben bámészkodó emberek hatalmas tömegében tört utat magának, hogy jól láthassa és hallhassa, mi történik. 
– Az árulók büntetése száműzetés, halál, szenvedés, fájdalom és örök lelkiismeret-furdalás a haza cserbenhagyásáért. Eirya karjai közt nem pihenhetnek meg, a túlvilágon tündérszárnyak helyett láncot hordanak majd a kietlen jégvilág ura, Sedreus rabszolgáiként. A bűnösök közt van Feryéra, a tündérek úrnője és Wyrdeus, a farkasok falkavezére. Előbbit a nemzet ellen elkövetett bűnökért kötél általi halálra ítélem Syragonia trónjának jogos örököseként és koronázott királyaként a nemzet nevében, utóbbit máglyán égetjük ugyanazokért a bűnökért – ordította a király megveszve.
Ahogy bilincsbe verve, megtépett öltözékben vezették fel Feryérát, Argor tábornok dühösen szorította ökölbe kezét. Nem ő volt az egyetlen, kinek szíve üvöltve ellenkezett Kheirandor döntése ellen.
– Engedjék szabadon, nem tehet ő semmiről! Feryéra jó asszony. Eirya átka sújtson az örökkévalóságig, király! – ordította egy ifjú, még éretlen férfihang a tömegből.
Argor azonnal a fiatal férfi felé fordította tekintetét. Zubbony volt rajta, tehát kétségkívül a sereg tagja, valószínűleg még újonc, de hiába is volna bármily magas fokozata. Kheirandor intett az őröknek, hogy vezessék el, azok pedig azonnal megbéklyózták a fiatal újoncot, s láncon vezették el, hiszen ajkain az igazság haragja zengeni merészelt.
Argor tábornok már-már azon tűnődött, hogy kardja után nyúl, s az őrök, illetve Kheirandor vérébe fojtja a kivégzést, de hiába volna. Reményét, becsületét és régi jó hírét már elvesztette Awalopnál. Nem tudott erőt venni magán, hogy támadjon, csak tekintetét fordította el, mikor a tündérek úrnőjét és a farkasok falkavezérét egyaránt szörnyű s megalázó halállal büntette a hitvány Kheirandor, ki azon a napon százezreket űzött Syragoniából messze, délre, Meyradur tartományba.
Argorral egyetemben aznap éjfélig a syragon lakosságnak csaknem fele hagyta el a hajdan hatalmas és büszke birodalmat, illetve annak újdonsült s hitvány királyát, hogy a meyraduri tartomány központi városának, Azarownak váljon örök foglyává. A várost az új király katonái vigyázták, szolgasorsba taszítva mindazokat, kiket Kheirandor árulónak ítélt, és száműzetésre kárhoztatott. Nem tartott soká, míg az ott élő polgári lakosok megelégelték a megkínzott foglyok, a hatalmukat ostorokkal fitogtató katonák és eme erőfitogtatástól szenvedő arcok látványát. Nem kellett sok idő, mire lázongó szívek gyúltak lángra még oly mellkasokban is, melyek mélyén azelőtt még sosem lángolt fel fegyverért üvöltő harag. Azarow lakosai készen álltak harcba szállni Kheirandorral, csupán egy vezető szavára vártak.